Rólunk

Rólunk

Vállalkozásunkat 2016-ban alapítottuk azzal a céllal, hogy a lakosságot ellássuk tüzelőanyaggal, Szabadbattyánt és a környező településeket is egyaránt.  

 

Az első években kézzel dolgoztuk fel a hengeres rönk fákat, majd pár évvel később lehetőségünk nyílt egy automata gép beszerzésére. Így ma már egyszerűbben, gyorsabban dolgozunk, hogy minden vásárlónknak eleget tudjunk tenni.

 

Célunk, hogy egész évben minőségi tűzifát értékesítsünk.  

 

Elsősorban mázsára értékesítünk, de a spalettánkban megtalálható az ömlesztett köbméter is, ezáltal lehetőséget tudunk biztosítani olyan háztartásokban élőknek is akik így szokták venni a tüzelőjüket.

 

Elsősorban tűzifa feldolgozással foglalkozunk. Értékesítünk fűrészport ami füstöléshez kiváló mert olaj mentes. De zsákos tűzifát is állítottunk elő a bográcsozási szezonban, azoknak az embereknek akiknek csak egy pár – kg fára van szükségünk a pörkölt elkészítéséhez kint a szabadban.

2016-ban nyitotta meg kapuit a szabadbattyáni fatelep

Folyamatos árukészlettel, várunk minden kedves vásárlót nyitvatartási időben, helyben is leadhatja rendelését.

2019-ben sikerült beszereznünk egy automata gépet

Ezáltal a feldolgozás gyorsabb, hatékonyabb lett, még több embert tudunk kiszolgálni.

Gyors szállítás

Rövid kiszállítási idővel, előre egyeztetett időpontban történik a kiszállítás.

Hol találkozhatsz velünk?